Hogy Kell Bejelentkezni A Krétába / A Krétába Hogyan Tudok Belépni?

Abban az esetben ha pl. csak a mobil alkalmazásba lehet belépni, de a webes felületen nem, akkor valószínűleg egy korábbi jelszó az érvényes a rendszerben. A mobil applikáció eltárolja a felhasználói jelszót, így előfordulhat, hogy a mobil alkalmazásban korábban eltárolt jelszó az érvényes. Ilyen esetben a webes belépést meg kell próbálni a korábbi jelszóval. Ha csak a webes felületen lehet belépni a programban, de a mobil applikációval nem, akkor azt javasoljuk, hogy töröljék a mobil alkalmazásban a létrehozott profilt, majd az új a webes felületen működő adatokkal (felhasználónév, jelszó) hozzuk létre újra a tanulói profilunkat. Bizonyos készülékeken (főleg Samsung telefonok esetében) előfordulhat, hogy az alkalmazás törlése- az esetleges újratelepítés előtt- nem törli a profiladatokat, ezért a telepítés után sem sikerül belépni a rendszerbe. Ilyen esetben javasoljuk, hogy az itt leírtak alapján végezzük el a KRÉTA alkalmazás eltávolítását. Kérjük figyeljen az alábbiakra! Kérjük figyeljenek arra, hogy a KRÉTA elektronikus naplóját még nem minden iskola használja.

Hogyan tudok bejelentkezni, ha elfelejtettem a jelszavamat? - Microsoft-közösség

| Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

A Krétába hogyan tudok belépni?

Abban az esetben ha nem kaptak az iskolától belépési adatokat ill. sem a mobil, sem pedig a webes alkalmazásból nem tudnak bejelentkezni, akkor érdeklődjenek a gyermekük iskolájában, hogy az intézményben bevezetésre került-e az e-napló ill. a szülők, tanulók számára elérhető-e az elektronikus ellenőrző. Ha az intézmény még nem aktiválta a tanulók, szülők hozzáférését, akkor a mobil applikációt még nem lehet használni! Az eKRÉTA Informatikai Zrt. által fejlesztett API-k nem nyilvánosak, ezért ezek használatára csak a hivatalos - eKRÉTA Informatikai Zrt. által fejlesztett - KRÉTA alkalmazások jogosultak. Szeretnénk felhívni a felhasználóink figyelmét arra, hogy a nem hivatalos KRÉTA alkalmazások igen komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek a felhasználóira nézve, így az eKRÉTA Informatikai Zrt. nem ajánlja ezen szoftverek használatát, illetve elhárít minden felelősséget ezen applikációk használatával kapcsolatosan. A KRÉTA Ellenőrző mobil applikáció - megfelelő verziójú operációs rendszerrel rendelkező - tableten is használható, azonban előfordulhat, hogy bizonyos készülékeken nem tökéletesen működik.

  • Hogy tudok bejelentkezni az elektronikus ellenőrzőbe? : BMSZC Bláthy Helpdesk
  • Hogy kell bejelentkezni a krétába z
  • Hogy kell bejelentkezni a krétába program
  • Kérj segítséget a YouTube-ra való bejelentkezéshez - YouTube Súgó
  • Hogy kell bejelentkezni a krétába 2017
  • Kickboxer 2 visszatérés teljes film magyarul

Youtube

Hogy tudok bejelentkezni az elektronikus ellenőrzőbe? Nyomtatás Módosítva ekkor: Tue, 17 Okt, 2017 at 7:42 AM Az iskolában használt elektronikus napló (KRÉTA), bejelentkezési felülete elérhető az iskola weboldalának jobb oldalán található E-NAPLÓ menüpont alatt. A diákok (szülők) számára a KRÉTA ellenőrző elérhető az AppStore -ban és a GooglePlay áruházban. Az alapértelmezett felhasználónév a tanuló OM azonosítója és utána 01 (tehát ha az OM azonosító 77665544321, akkor a felhasználónév 7766554432101), az alapértelmezett jelszó a tanuló születési ideje éééé-hh-nn formátumban. Amennyiben a bejelentkezés sikertelen, úgy kérem itt jelentse be. Hasznosnak találta? Igen Nem Send feedback Sorry we couldn't be helpful. Help us improve this article with your feedback.

Az alkalmazásjelszavak nem működnek. Nem kap kódokat SMS-ben vagy telefonhívással. Az SMS-ekből vagy telefonhívásokból származó kódok nem működnek. A Google Hitelesítőtől származó kódok nem működnek. Elvesztette a telefont, vagy nem tudja használni. Más problémát tapasztal. Elvesztette biztonsági hardverkulcsát. Válassza ki a problémát: Nem tud bejelentkezni az eszközön, illetve valamelyik alkalmazásba, például az Outlookba. Miért nem tud bejelentkezni? Egyszerre nem lehet több fiókot használni. Hibaüzenetet kap arról, hogy a felhasználónév és a jelszó nem egyezik. A rendszer automatikusan belépteti egy olyan fiókba, amelyet nem szeretne használni. Az oldal folyamatosan átirányít. Nem tudja saját felhasználónevét. Melyik fiókba szeretne bejelentkezni? Munkahelyi, iskolai vagy más csoporton keresztül működő fiók Az ütköző Google-fiók A vagy a webhelyen próbál bejelentkezni? Igen Nem Hasznosnak találta? Hogyan fejleszthetnénk?

Program

11. A megfelelő módszert használva jelentkezzen be. Ezt megteheti például egy régebbi jelszó használatával vagy egy másik számítógépfiók használatával. 17 személy hasznosnak találta ezt a választ · Hasznos volt ez a válasz? Sajnáljuk, hogy ez nem segített. Nagyszerű! Köszönjük visszajelzését! Mennyire elégedett ezzel a válasszal? Köszönjük visszajelzését, ez segít javítani az oldalon. Köszönjük visszajelzését!

Válasz Ha elfelejtette jelszavát, és jelszókiadási lemezt sem hozott létre korábban, akkor egy másik rendelkezésre álló rendszergazdai fiók hiányában a legtöbb esetben a Windows újratelepítése nélkül nem fog tudni bejelentkezni rendszergazdai fiókjába. Ha azonban eszébe jut a régi jelszó, a Rendszer-visszaállítás segédprogramot használva megpróbálhat bejelentkezni. Megjegyzés: A művelet csak akkor lesz sikeres, ha van a számítógépen olyan visszaállítási pont, amelyet egy sikeres bejelentkezés alkalmával hozott létre a rendszer korábban. 1. Helyezze be a Windows 7 rendszer telepítőlemezét a DVD-meghajtóba, és indítsa újra a számítógépet. 2. Az alábbi üzenet megjelenésekor nyomjon meg egy tetszőleges billentyűt: CD-ROM-ról vagy DVD-ROM-ról való indításhoz nyomjon meg egy gombot. 3. Adja meg a következő beállításokat, majd kattintson a Tovább gombra: o A telepítendő nyelv o Idő és pénznem formátuma o Billentyűzet vagy beviteli módszer 4. Válassza a Számítógép javítása lehetőséget, válassza ki a javítandó operációs rendszert, és kattintson a Tovább gombra.

A jelszavakban lehetőleg kerülje az ékezetes karakterek használatát! Ellenőrizze és - ha szükséges - frissítse az alkalmazást! Törölje az alkalmazást - a tárolt adatokkal együtt - majd telepítse újra a programot! A KRÉTA alkalmazás nem minden telefonkészüléken használható, előfordulhat, hogy az Ön készülékét még nem támogatja a program. Elsősorban néhány Samsung típusú készüléken, továbbá az Android 4. 4-es verziót futtató egyéb telefonokon is előfordulhat, hogy az applikáció nem használható. Amennyiben lehetősége van próbálja meg más mobil készüléken a bejelentkezést! A KRÉTA mobil alkalmazásokkal csak az elektronikus ellenőrzőbe - szülőként vagy tanulóként - lehet belépni! Az tanári rendszerhez jelenleg nincs mobil applikáció, ezért az elektronikus naplóba tanárként nem lehet a mobil alkalmazásokkal belépni! Ha az iskola nem használja még a KRÉTA elektronikus naplóját vagy nem engedélyezte a tanulói, szülői hozzáféréseket, akkor a KRÉTA mobil applikáció sem használható! Abban az esetben ha megváltoztatta a jelszavát az elektronikus ellenőrzőben akkor az új jelszóval a mobil applikációba 5-10 perccel később fog tudni csak bejelentkezni, ezért a jelszómódosítás után kérjük várjanak egy kis időt!

5. Válassza a Rendszer-visszaállítás lehetőséget, majd kattintson a Tovább gombra. 6. Kattintson a használni kívánt visszaállítási pontra, majd a Tovább gombra. Megjegyzés: Válasszon olyan visszaállítási pontot, amelyet egy sikeres bejelentkezés alkalmával hozott létre a rendszer korábban. A Rendszer-visszaállítás segédprogram használatát követően telepítse újra az esetleg eltávolított programokat és frissítéseket. Személyes dokumentumai nem vesznek el, néhány program újratelepítésére azonban szükség lehet. Az sem kizárt, hogy saját beállításai közül is újra meg kell adnia néhányat. 7. Ellenőrizze, hogy valóban a visszaállítani kívánt lemezek vannak-e kijelölve, majd kattintson a Tovább gombra. 8. Kattintson a Befejezés gombra, majd amikor a rendszer egy kérdést jelenít meg, kattintson az Igen gombra. 9. A rendszer-visszaállítási folyamat befejeződésekor az Újraindítás lehetőséget választva indítsa újra a számítógépet. 10. A számítógép újraindítását követően a Bezárás gombra kattintva erősítse meg, hogy a rendszer-visszaállítás sikeres volt.