A Szépség És A Szörnyeteg 2014

Az elátkozott hercegnek pedig nincsenek jó hírei: a rózsáért cserébe a férfi életét követeli. A lelkiismeretes Belle persze mégsem hagyhatja, hogy apja halála az ő lelkén száradjon, hiszen már édesanyja elvesztése miatt is magát okolja, éppen ezért maga megy el a Szörny kastélyába, apját kiváltandó. Természetesen hamar kiderül, hogy a herceg nem gyilkolni vágyik, sokkal inkább a vacsora- és hölgytársaságot hiányolja. Belle igyekszik legyűrni kezdeti undorát, amit a Szörny iránt érez, aki természetesen egyre közelebb kerül a szívéhez. A lány álmaiban fokozatosan megismeri fogva tartójának sötét múltját, így apránként a néző is magyarázathoz jut, a cselekményt pedig időről-időre továbbra is megszakítja a mesélő felbukkanása, ekkor rendszerint a kép is rajzolt könyvillusztrációkká merevedik. A film legfontosabb jellemzője egyébként is a meseszerűség, mely nem csupán a fent említett formaiságban jelenik meg, hanem a cselekményvezetés, a kissé egysíkú, fekete-fehér karakterek, a szentimentális hangvétel, és természetesen a látvány is a meséket idézik.

Relatif

A Szépség és a Szörnyeteg - magyar nyelvű mozielőzetes - YouTube

A napok múlásával, ahogy minél jobban megismeri a Szörnyeteget, annál inkább bizalom alakul ki közöttük. A lány álmaiban felsejlenek a Szörnyeteg múltjának darabkái, s lassan összeáll ezekből az egykor jóképü és kedves herceg igaz története. A Szépségre hárul a feladat, hogy bátorságával felülemelkedjen a veszélyen, és kimentse a herceget a gonosz varázslat hatása alól. Képgaléria: Szereplők: Vincent Cassel, Léa Seydoux, André Dussollier, Eduardo Noriega, Myriam Charleins, Audrey Lamy, Sara Giraudeau, Yvonne Catterfeld Rendező: Christophe Gans Forgatókönyv: Christophe Gans, Sandra Vo-Anh Producer: Richard Grandpierre Operatőr: Christophe Beaucarne Jelmez, kosztüm: Pierre-Yves Gayraud Látványtervező: Thierry Flamand Vágó: Sébastien Prangére Zene: Pierre Adenot Gyártó stúdió: Eskwad, Pathé, TF1 Films Production Forgalmazó: MTVA Korhatár: 12 Hossz: 112 perc Beauty and the Beast - IMDb Hivatalos weboldal

Ez már csak azért is furcsa, mert az egész mese lényege ugye, - ahogy az már egy hatévesnek is átjön - hogy Szépség romlatlan, egy olyan lény, aki meglátja a rondaság mögött az emberi lelket. Szépség figurája azonban nem sikerült túl szimpatikusra, a Szörnyetegnek meg az a leghosszabb jelenete, amikor vadállat módjára marcangol szét egy malacot. Hogy Szépség ezt az érthető undort hogyan küzdi le magában, arról sajnos a filmben nincs szó. Galéria: Szépség és a szörnyeteg 2014 (26 kép) Fotó: Pathé Films AG Galéria: Szépség és a szörnyeteg 2014 Fotó: Pathé Films AG A családi film kategória megint csak egy vicc, aki kicsit is ismeri a gyerekeket, az tudja, hogy a hercegnős sztorik hat és tízéves kor között jönnek be igazán, - nem véletlen, hogy a Disney is erre a korosztályra játszik. A franciák erre csináltak egy 12-es karikás családi filmet, ami egyébként inkább felnőtteknek való, már ha érdekli őket egyáltalán a sztori. Vincent Cassel, aki a film nagy húzóneve, és beültethetné a nézőket a moziba, nem sokat tűnik fel a filmben, ha igen, akkor sem csinál más, mint Lázár Jánost is megszégyenítő megszállottsággal vadászatokra jár és őzeket üldöz.

Teljes film magyarul

  • A szépség és a szörnyeteg 2014 relatif
  • Szépség és a szörny 2014
  • Zelk Zoltán: Este jó, este jó ...
  • Bér és tb ügyintéző allas bocage
  • Lumia 640 xl lte teszt 4
  • A Szépség és a Szörnyeteg - Film adatlap
  • Nanatsu no taizai 2 évad 12 rész

Utóbbira nem lehet panasz, hiába nem amerikai szuperprodukciót látunk, a CGI minősége kielégítő. A kamera jellemzője a szinte folyamatos mozgás, persze nem valamiféle dokumentarista kézikamerára kell gondolni, a nézőpont itt mindig lassan, méltóságteljesen úszik be valahonnan valahová, a szereplők felé is hol közeledünk, hol pedig távolodunk tőlük. A színészi alakítások nem nevezhetők kiemelkedőnek, nem kifejezetten emlékezetesek, viszont mindenkire jól illik a rá osztott szerep. Ugyan a szinkronos változat miatt a két főszereplő, Cassel és Seydoux hangja sajnos elveszik, a magyar hang ezúttal kifejezett dicséretet érdemel – az esetek többségében nem vagyok híve a szinkronos változatoknak, de jelen esetben a casting mellett a magyar hangok kiválasztása is jó érzékkel történt, főleg a Vincent Casselt megszólaltató László Zsolt zseniális. A gond tehát nem a színészekkel, még csak nem is személyiségük, jellemük különböző állomásainak bemutatásával, hanem érzéseik megélésével és az azokban beállt változások vászonra vitelével van.

A Szépség és a Szörnyeteg (La belle et la bete); rendező: Christophe Gans; szereplők: Vincent Cassel, Léa Seydoux, Eduardo Noriega; André Dussollier; színes, magyarul beszélő, francia-német romantikus kalandfilm; 112 perc; 2014; 12 Ébreszd fel az alvó oroszlánt! Igen, szeretem Vincent Casselt. És igen, azt hittem, amihez köze van, csak jó lehet. És igen, tévedtem. Nem gondoltam, hogy lehet egy film olyan uncsi, hogy még az ő jelenléte sem csökkenti a nyűglődésemet. Nos, lehet. A Szépség és a Szörnyeteg ilyen. Az eredeti mese megszületésének a célja az volt, hogy hangsúlyozzuk, a valódi szépség belülről fakad, meg ehhez hasonló közhelyek. Azt hiszem, most először sikerült úgy adaptálni a történetet, hogy ez pont hiányzik belőle. Pedig ennek a változatnak a cselekménye áll talán a legközelebb a népmeséhez, amelyben egy gazdag kereskedő tönkre megy és vidékre kénytelen költözni gyerekeivel. Azonban hemzsegnek benne az olyan változtatások, amelyek vagy feleslegesek, vagy a történet kárára válnak.

A Szépség és a Szörnyeteg (La belle et la bete, 2014) - Filmrajongó

A történet központi elemét adó, a két főhős között szövődő szerelem ugyanis nem kap kellő játékidőt, egyszerűen nem látjuk a szemünk előtt sem felbukkanni, sem kibontakozni ezt a kulcsfontosságú érzést: ezzel ellentétben úgy tűnik, mintha mind Belle, mind pedig a Szörny szinte egyik pillanatról a másikra lobbanna lángra a másik iránt, ezáltal ez a vonal elnagyolttá válik. Ezért a hiányosságért a megkapó, igazán sötétre sikerült látvány vagy a meseszerű szentimentalizmuson keresztül is megható események mellett a zene kárpótolja a nézőt, utóbbi ugyanis kifejezetten kiválóra sikerült. Pierre Adenot, a film zeneszerzője zseniális munkát végzett, már az első néhány percben felcsendülő zongora téma is megragadó, nem is beszélve a vidám, de annál is inkább a borús, baljós és félelmetes szakaszok aláfestéséről. A spoilereket következetesen elkerülve azért kijelenthető, hogy természetesen minden részletre kiterjedően fény derül a Szörny jól kitalált múltjára, jelenének miértjeire, miközben a mesékre jellemző méretes bonyodalmak sem maradhatnak el.

Belle-nek öt testvére van (az események szempontjából akár egyke is lehetne); úgy váltogatják az évszázadokat, mint más az alsóneműjét – ráadásul magyarázat nélkül; továbbá nullára redukálták a szerelmi szálat, és hőseink személyiségének átalakulását. Miközben állati lassú, minden alapfordulatot, ami a "megértést" segíti, kivontak az egyenletből, mondván, ááá… ezt úgyis tudja mindenki. A látvány első blikkre rendben van, de aztán nézed, nézed, és feltűnik, hogy ezt az erdőt már láttad valahol, aztán újra. Ágak ismétlik magukat. Bár tény, hogy szép ágak. Azért a szörny elég bénára sikeredett. Talán emlékeztek még arra az osztályon aluli tv sorozatra, amelyben az eredeti történetet akkori napjainkba (80-as évek) helyezték át. A főszerepben Linda Hamilton és Ron Perlman. Esküszöm, az a szörnymaszk sem volt rosszabb ennél. A kosztümök amúgy tisztességesen hozzák a mese-stílust. Már persze, ha csak az esztétikumot nézzük. Azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy a történet az 1820-as években játszódik (az empire ruhák legalábbis erre engednek következtetni).

a szépség és a szörnyeteg 2014 sur le site

Majd visszaugrunk egy szép nagyot, hogy kiderüljön, mitől is lett szörnyeteg a Szörnyeteg. Na, az már a XVI. század környéke. Hogy a szörny formaldehidben töltötte az eltelt évszázadokat, vagy az is az átok része volt, hogy jó sokáig legyen csúnya, azt nem tudjuk meg. Apropó, átok. Nem tudom eldönteni, hogy ez az erdő királya-őzsuta-arany nyílvessző kombó hozzátesz-e a klasszikus meséhez. Menza nyelven: nem tudom, hogy bukéja van, vagy stiches. És akkor még nem is említettem a Kutymákokat. Tudjátok, mit, döntöttem: stiches. Megértem, hogy Vincent Cassel szeretett volna forgatni egy olyan filmet, amit a kiskorú gyermekei is megnézhetnek, de miért ezt? 4/10 Hozzászólások hozzászólás

a szépség és a szörnyeteg 2014.2