Rókusi 2 Általános Iskola Szeged - Rokusi 2 Általános Iskola Szeged

Az iskolába jelenleg 411 gyerek jár, az osztályok 22-27 fősek. A jövőre 40. születésnapját ünneplő intézményt 2009-ben újították fel teljeskörűen: új nyílászárókat és modern hőszigetelést kapott az épület, illetve kialakítottak egy speciális nyelvi labort, két számítástechnika termet és egy szabadtéri oktatóbázist, ahol rendszeresen tartanak tan­órákat. Csanádyné Sipos Henriette és Korom Ildikó tanítónők várják az elsősöket. Fotó: Frank Yvette Felügyeletet reggel 7-től délután 5 óráig biztosítanak a gyerekek számára, a napközis csoportokat pedig osztályonként működtetik. – Alsósoknak logikai tehetséggondozó szakkört tartunk, ami a matematikakompetenciát fejleszti – mondta Kiss László. – A kiválasztott gyerekek ötödiktől matematika nívó csoportokban tanulhatják magasabb szinten ezt a tantárgyat. De tartunk első osztálytól informatikai szakkört és ekkor indítjuk a nyelvoktatást is, igény szerint angol vagy német nyelven. Felső tagozatban ezt már heti 5 órában tanulhatják a diákjaink. A tehetséggondozás mellett ugyanakkor a felzárkóztatás is fontos része pedagógiai programunknak.

R�kusv�rosi 2. Sz�m� �ltal�nos Iskola �s AMI

De sírtak a gyerekek és a szülők is. Túl a városon Egy hétig a vízivás volt a téma: szegedi iskolások rajza lett a legjobb 2018. május 21. 11:01 | víz Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Rókusvárosi II. számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Több mint 73 ezer iskolás és óvodás vett részt idén a vízivás népszerűsítésére megrendezett Happy hét programjain, kétszer annyian, mint tavaly. A témában kiírt országos rajzversenyt szegedi iskolások nyerték. Művház Színes Szegedi Tükör: mindenkit meghallgatnak a lelkisegélynél Felhős strand- és kirándulóidő Kárász Anna az aranyért megy Tokióba, de végül lehet, hogy annak is örülni fog, ha épségben hazatér: itt a Szeged Podcast ötvenedik adása! Újra a Nyugatiig mennek a szegedi ic-k, de a csarnok továbbra is zárva; 4:2 a félidőben; mozik a szabadég alatt – Szegedi Híradó, 2021. július 16-án! Oskola utca: vízvezetékcsere miatt július 24-étől egy hétig a Belvárosi hídról csak a színház felé kanyarodhat Jó tanács olvasáshoz – Bak Róbert ajánlja Andrus Kivirähk Szépséges kék állat című kötetet Puskás Ferenc és az Aranycsapat története két este is megelevenedik a Dóm tér hatalmas színpadán Hücpe, Hofi!

A koronavírus miatt a legtöbb általános iskola egyelőre úgy tűnik nem, vagy csak online tud nyílt napokat tartani, így a leendő elsősök szülei számára megnehezedett az iskola­választás. Nekik segít intézménybemutató sorozatával a Délmagyarország. Ismerjék most meg a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát. Két első osztályt indít szeptemberben a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Kiss László igazgató elmondta, mindkét osztály általános tantervű lesz, de választani lehet a hagyományos testnevelés és a 3+2-es rendszer között. Utóbbi azt jelenti, hogy a heti 5 órából kettőt focival váltanak ki. Az intézményen belüli sportoláshoz egyébként ebben az iskolában különlegesen jó feltételek állnak rendelkezésre, hiszen a hatalmas tornaterem mellett egy szabadtéri multifunkcionális műanyag pályával és egy szabadtéri kézilabdapályával is rendelkeznek, sőt a füves udvar is alkalmas arra, hogy ott friss levegőn mozogjanak a gyerekek. Negyedik és ötödik osztályban emellett úszni is viszik a diákokat, délutánonként pedig atlétika- és zumba- foglalkozásokat is tartanak.

rókusi 2 általános iskola szeged
  1. Star wars a klónok háborúja letöltés z
  2. Jegyzet - ELTE BTK - Könyv- és jegyzetbolt 
  3. Rokusi 2 általános iskola szeged