Ady Endre Gimnázium Szóbeli Felvételi 2020

Remélem, hogy mostani megmérettetése sikeres lesz, és kitűzött céljainak megfelelően iskolánkat választja továbbtanulása színhelyéül. Felhívom figyelmét, hogy a kézhez kapott felvételi feladatsorok megoldásához a megengedett segédeszközökön (körző, vonalzó, szögmérő) kívül semmilyen segítséget nem vehet igénybe! Ha kérelme alapján, valamilyen felmentést, könnyítést kapott a megoldáshoz, a postán megkapott határozatban foglaltak szerint kell eljárni. A felvételi vizsga feladatlapjai és megoldókulcsai 2017. január 21-én 13 órától a honlapon megtalálhatók. A mai napon írt dolgozatát 2017. február 02-án, 08 és 16 óra között megtekintheti. Arról másolatot készíttethet! Ha az írásbeli vizsgakérdésekre adott megoldás értékelésére vonatkozóan a vizsgázó észrevételt nyújt be, február 03-án 16, 00 óráig, az iskola azt érdemben elbírálja. Az iskola a bírálat eredményét határozat formájában, megfelelő indokolással, a benyújtást követő három munkanapon belül írásban közli az észrevételt tevővel. Ha az észrevételt tevő az iskola határozatának kézhezvétele után is fenntartja korábbi véleményét, ezt egy munkanapon belül írásban közli a vizsgát szervező iskolával.

Gimnáziumi szóbeli meghallgatás beosztása | SZENT ANGÉLA FERENCES ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

ady endre gimnázium szóbeli felvételi 2020 e

2019. május 25. 2019. június 8. 2019. június 15. Az előkészítők 10 órától 12 óráig tartanak, helyszínük az angol labor. Szeretettel várjuk a negyedikes diákokat! 2019. március 10. Beiratkozás V. osztályba Iskolánk a 2019 – 2020- as tanévben 2 ötödik osztály t indít, mindkettőt intenzív angol nyelv szakosítással. Ennek megfelelően diákjaink heti 2 óra helyett heti 4 órában sajátítják el az angol nyelvet. Az angol tudásszint felmérésére június 19-én, szerdán kerül sor. Május 11- től kezdődően angol felkészítők kel várjuk a IV. osztályos diákokat. Jelentkezni az iskola titkárságán lehet a második félévtől kezdődően június 13- ig. További információkért forduljanak bizalommal az iskola titkárságához a 0259431706-os telefonszámon. 2018. június 20. Felmérés angol nyelvből normál tanítási programú V. osztályba Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy 37 darab, normál programú V. osztályba való beiratkozási kérvényt tettek le az iskola titkárságra. 14 szülő kérte, hogy ismerjék el gyermekének az előző vizsgajegyét.

Video

ady endre gimnázium szóbeli felvételi 2020 film
  • Felvételi 5. osztályba - Ady Endre Elméleti Líceum
  • Ady endre gimnázium szóbeli felvételi 2020 8
  • Bosszúállók 1 teljes film magyarul
  • Ady endre gimnázium szóbeli felvételi 2020 2
  • Ady endre gimnázium szóbeli felvételi 2020 pdf
  • Ady endre gimnázium szóbeli felvételi 2020 7

Felvételi 5. osztályba 2021. július 01. Információk: Angol képességfelmérés IV. osztályosoknak Kedves negyedikes diákok! Szeretettel várunk minden feliratkozott negyedikes diákot pénteken, 2021. július 2-án, a 9 órakor kezdődő írásbeli felmérőre angol nyelvből. Kérjük szépen fél 9 és háromnegyed 9 között megérkezni az iskola bejárata elé. Mindenki hozza magával az ellenőrzőjét és az írószereit. Az írásbeli 9 órakor kezdődik, és 50 percet fog tartani. A vizsga idejére a diákok számára ivóvizet biztosítunk. 10 óra táján lehet majd a gyermekekért jönni. Csatolva található a vizsga menetrendje. Jó készülódést kívánunk! CALENDARUL TESTARII 2021. január 15. Beiratkozás V. osztályba a 2021–2022-es tanévre Kedves diákok és tisztelt szülők! Iskolánk a 2021–2022-es tanévben is 2 ötödik osztály t indít, mindkettőt intenzív angol nyelv szakosítással. Ennek megfelelően, diákjaink heti 2 óra helyett heti 4 órában sajátíthatják el az angol nyelvet. Az angol tudásszint-felmérőre jelentkezni/ beiratkozni a következő iratokkal: - a gyerek születési bizonyítványának másolata - a szülők személyi igazolványának másolata - a szülők házassági / válási iratainak másolata az iskola titkárságán lehet, akár személyesen, akár e-mailben a e-mail címen.