Újpesti Bajza József Általános Iskola - Újpesti Bajza József Általános Isola Java

Követelményeket támasztó, jó erkölcsre nevelő iskolát szeretnénk megvalósítani, olyat, ahova felnőttek és gyerekek is szeretnek járni. Valljuk, hogy ilyen iskola a Bajza, de ezért folyamatosan tenni kell. Jó iskolát a jó szülők, jó gyermekek és jó pedagógusok együtt tudnak megteremteni, ezért nagyon fontosnak tartjuk a jó kapcsolatot a szülőkkel, gyerekekkel, tantestületen belül, az iskola valamennyi dolgozójával, külső partnerekkel. Pedagógiai programunk, minden programunk, tevékenységünk, kapcsolataink alapja a gondolat: felnőtt létünk legfontosabb értéke a gyermek. Az iskola pedagógusai hivatásukat, munkájukat, az életet és a gyermekeket szerető emberek, személyes példaadással is nevelnek, tudják, hogy a nevelésben kulcsfontosságú a szülő partnerként való megnyerése, és mindent megtesznek azért, hogy nyugodt légkörben eredményesen dolgozhassanak. Válogatás nélkül tanítunk itt gyengébb, jobb és kiváló képességű gyermekeket, hiszen azt valljuk, mindenkit meg kell tanítanunk, minden gyermekkel színesebb a világ, közösségünkben valamennyien fontosak.

Újpesti bajza józsef általános isola 2000

Ideiglenesen le vagy tiltva Úgy tűnik, hogy ezt a funkciót a megengedettnél intenzívebben használtad. A használatáról ideiglenesen le vagy tiltva.

Honlapja

A IV. kerületi általános iskolák felvételi körzetei

Iskola 13

Cím: 1046 Budapest, Bajza u. 2 Tel. : 369-1195 E-mail: bajza-ujpest/kukac/ Web: Bajza - csak egy iskola a sok közül. Nekünk, akiknek közünk van hozzá AZ ISKOLA. Sokan térnek ide vissza szülőként, sok volt tanítvány tanárként. Gyakran firtatjuk, mi a titka, miben rejlik vonzereje. Gyakran meg sem tudjuk fogalmazni, csak egyszerűen érezzük, olyan más a hangulata, mint más (munka)helynek. Minden iskolát a tanári kar, az ott dolgozók, a diákok és a szülők közös léte tesz azzá, ami. A Bajza sohasem "hanyatlott", nem romlott le, és főleg nem gyengélkedett ( a kerületi versenyek és a felvételik eredményei ezt igazolják) - csak éppen mások jártak ide. Az egykori tantestület úgy hatott a gyerekekre, fiatalokra, hogy az a szellemiség máig él, tanárgenerációról -generációra öröklődik. Ma is azt valljuk: - mindenkiben meg kell keresni a jót, azt erősíteni, - mindenki fontos, érdekes, - jó szóra, szeretetre vágyunk valamennyien, - a nehézségeket próbatételként kell felfognunk, melyek talpraesettségünket edzik, - minták vagyunk, mi felnőttek valamennyien, gyermekeink MINDENT tőlünk tanulnak, - legfontosabb feladatunk az értékőrzés.

Ola debrecen

Gyerekként ez persze jóval egyszerűbb volt: jó volt bejönni az osztályba, mert mindenki barát volt, jó volt bejönni az iskolába, mert mindenki ismert mindenkit és jó volt a hangulat, jó volt szakkörre járni és énekkarra járni, mert érdekes volt, vidám és persze ott volt mindig Ő is. Jó volt versenyekre járni, mert mindig dobogósok voltunk és büszkék voltak ránk, jó volt kirándulni, a várost járni, jó volt együtt biciklizni, korcsolyázni, jó volt ÉLNI. Célunk ma is az, hogy minden ide járó diák megérezze ezt. A tanulás mellett úgy szervezünk programjainkat, hogy azok megfeleljenek ennek a kihívásnak. Kedves Szülők! Gyermekük életének része az iskola, legyen az a családé is, ha kedvük lelik benne: szeretettel várjuk Önöket! Forrás: A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Újpesti bajza józsef általános isola di

Karaoke

  • Újpesti bajza józsef általános iskola iskola baja
  • Újpesti bajza józsef általános iskola lyrics
  • Újpesti bajza józsef általános iskola iskola nyiregyhaza
  • Pons angol nyelvtan röviden és érthetően pdf download
  • Újpesti bajza józsef általános iskola kola 13

Iskola hajduboeszoermeny

Cím: 1046 Budapest, Bajza u. 2 - Tel: +36 (1) 369-1195

Újpesti Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest IV. kerület, Bajza utca 2. Adatforrás: Oktatási Hivatal, Utolsó frissítés: 2021. febr. 3., 17:02 Vezető Kohodné Tóth Andrea Ágnes Email

  1. Külföldről mennyi idő alatt érkezik meg az utalás tv
  2. Én elmentem a vásárba fél pénzzel